nb1.hu

Artner Tamás csapata a Honvéd ellen győzött, botlott a keleti éllovas

Magyarország – Beszámoló az NB III 27. fordulójának mérkőzéseiről.

 

Péntek délután három mérkőzést rendeztek az NB III-as bajnokságban. A keleti csoportban listavezető Kazincbarcika hazai pályán játszott 1-1-es döntetlent az MTK második csapatával. A 42. percben Faggyas Milán szerzett vezetést a KBSC-nek egy húszméteres szabadrúgás góllal, azonban a 77. percben a lesgyanús helyzetben kilépő Korozmán Kevin egyenlített a kék-fehér gárda.

 

A közép csoportban a Pénzügyőr SE magabiztos játékkal, 3-0-ra győzött a Szentlőrinc otthonában. A 36. percben Luczek Dávid szerezte meg a vezetést a zöld-fehéreknek, majd a fordulás után, a 67. percben Feil Máté növelte a vendégelőnyt, majd négy minutummal később Turi Ákos döntötte el a mérkőzést.

 

A nyugati csoportban az Artner Tamás vezette Kaposvári Rákóczi 3-2-re legyőzte a Bp. Honvéd fiataljait a csepeli stadionban. A vörös-feketék szereztek vezetést Kovács Dániel találatával, azonban a zöld-fehérek Szakály Attila és Kollega Krisztián góljaival még az első félőben fordítani tudtak. A fordulás után ismét Kollega volt eredményes, ezzel kétgólosra növelve csapata előnyét. A 87. percben még Raul-Ioan Palmes találatával még egy gólra felzárkózott a kispesti csapat, de az egyenlítés már nem jött össze.

 

Kenőék négymeccses nyeretlenségi sorozatot szakítanának meg

Íme, az NB III 27. fordulójának programja.

NB III, 27. forduló

 

Keleti csoport

KBSC FC – MTK BUDAPEST II 1–1

A keleti csoport tabellája

NB III Keleti csoport 2016/2017

Közép csoport

SZENTLŐRINC SE – PÉNZÜGYŐR SE 0–3

A közép csoport tabellája

NB III Közép csoport 2016/2017

Nyugati csoport

BUDAPEST HONVÉD-MFA II. – KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 2–3

A nyugati csoport tabellája

NB III Nyugati csoport 2016/2017

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC