nb1.hu

"Amit ad a sors, azt vissza is veszi" – csoda Sényőn

Remekel eddig a kiscsapat!

 

A Sényő-Carnifex FC közleménye:

 

"Mint ismert, a Sényő az NB III. negyedik fordulójában a DEAC-ot győzte le 2–0-ra.

– Az első félidőben szereztünk egy szerencsésnek mondható gólt – kezdte Imrő László az értékelést. – Az ellenfelünk többet birtokolta a labdát, mint mi, sok veszélyes támadása volt. A második fél­idő is hasonlóan alakult, ismét szerencsés körülmények között találtunk be, bár annak van szerencséje, aki tesz érte. Ezután a debreceniek még nagyobb nyomást helyeztek ránk, de jól álltuk a sarat. Ahogy telt az idő, egyre veszélyesebb kontrákat vezettünk, ám az utolsó passzba mindig hiba csúszott, így nem tudtuk lezárni a mérkőzést.

A DEAC-nál többek között olyan játékosok is pályára léptek mint Spitzmüller István vagy Ibrahima Sidibe. A nagy nevek jelenléte pozitívan hatott a sényőiekre. Egymásért is küzdöttek. – Egész héten jó volt az edzésmunka, a fiúk nagy elánnal vetették bele magukat a feladatokba, látszott rajtuk, hogy nagyon várják a találkozót – folytatta az edző. – A mérkőzésen hol a kapusunk védett nagyot, hol egy védő fejelte ki a labdát gólvonalról, máskor egy becsúszó láb blokkolt ígéretes lövést. A srácok folyamatosan segítették egymást a pályán, jó volt látni kívülről, ahogy pacsiztak egy-egy jó mentés után.

Az újonc egy döntetlen mellett három győzelemmel áll, a csapatnál azonban nem értékelik túl a pompás kezdést. – Megpróbáljuk minél tovább kitolni ezt a szériát, mert amit ad a sors, azt vissza is veszi – fejtette ki a tréner. – Minél előbb túl kell lépni azon a holtponton, ami egyszer be fog következni. Akkor mutatkozik majd meg, hogy mennyire vagyunk erősek. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC