nb1.hu

Amikor mindkét edző egyetért az értékelésében

Salgótarján - Vágó és Gelei is ugyanazt a meccset látta.

Négyszáz néző előtt játszott a hétvégén 1-1-es döntetlent a Salgótarján és a Jászberény. A lefújás után a két vezetőedző értékelt.
 
 
 
Vágó Attila (Salgótarján): – Az első félidőben talán egy picit jobban játszott a Jászberény, viszont a második félidőben mi birtokoltuk többet a labdát, megvoltak a lehetőségeink, ez mindenképpen pozitívum, ha bármelyik helyzet bement volna, most egy nagyon szép sikerünk lenne. Jó mérkőzés volt, két jó csapat találkozott, az eredmény igazságos. Ez a döntetlen akkor ér majd valamit, ha most már tényleg tudnánk két-három meccset zsinórban nyerni. Itt a feladat, hogy ezt teljesítjük. A második félidei teljesítmény alapot adhat arra, hogy igenis pozitívan gondolkozzunk. Tiszaújvárosban nyernünk kell, aztán az Újpest kettőt is meg kell verni, utána meg gondolhatunk a továbbiakra, jelenleg az a legfontosabb, hogy győzzünk a legközelebbi idegenbeli meccsünkön!
 
 
Gelei Károly (Jászberény): – Igazságos eredmény született. Az első félidőben mi játszottunk jobban, a másodikban az STC. Egy nagyon harcos, jó színvonalú meccs volt. Értékes pontot szereztünk.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC