nb1.hu

A Salgótarján hatvani játékával startol a 2. forduló

Magyarország – A Kazincbarcikától elszenvedett vereséget követően kötelező a győzelem az STC számára.

Óriási taktikai csatát hozott az első fordulóban a Salgótarján-Kazincbarcika mérkőzés. Várhatóan mindkét csapat a csoport élmezőnyében foglal majd helyet, sőt az sem kizárt, hogy éppen egymással rivalizálnak majd a feljutásért. Bár a Kazincbarcikától még hazai pályán sem szégyen kikapni, azonban a nagyobb lépéshátrány elkerülése érdekében mindenképpen be kellene gyűjtenie a három bajnoki pontot a Salgótarjánnak az NB III második fordulójának nyitó mérkőzésén.

 

Ugyanakkor cseppet sem lesz könnyű dolga a vendégeknek Hatvanban, ugyanis a hazaiak az első fordulóban egy gól gazdag mérkőzésen gyűjtötték be a győzelemért járó három pontot az újpesti tartalékok otthonában, mégpedig úgy, hogy már két góllal is vezettek a lilák, onnan sikerült fordítani a Hatvannak. Van tehát tartása a csapatnak, az önbizalmuk is nyilván rendben van, és a hazai pálya előnye is mellettük szól majd.

 

A forduló további mérkőzései

Keleti csoport

péntek

17.30 Hatvan-Salgótarján

szombat

16.00 Tállya-Jászberény

17.30 Hajdúböszörmény-ESMTK

17.30 Rákosmente-Monor

19.00 REAC-Tiszaújváros

vasárnap

11.00 Nyírbátor-Újpest II.

11.00 DVTK II-DVSC II.

17.30 MTK II.-Putnok

17.30 Kazincbarcika-BKV Előre

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC