nb1.hu

A Rákóczinak be kell húznia a kötelező meccseket

Kaposvár – Jovánczai sérülés, Nagy János eltiltás miatt nem játszhat Hévízen.

Az NB III-as bajnokság nyugati csoportjának 9. fordulójában a második helyen álló Kaposvár Hévízre látogat. A kilencvenes években a két csapat nagy meccseket vívott egymás ellen, legtöbbször a kaposváriak legyőzték a fürdővárosiakat.

 

A zalaiak együttese Lendvai Miklós vezetésével most jutottak fel az NB III-ba, és jelenleg a tabella alsó felében, a 15. helyen tanyáznak. A társaság eddig mindössze egy meccset nyert: még a nyitó fordulóban, hazai pályán gyűrte le 1-0-ra a Komáromot. A Rákóczi továbbra is második a tabellán, csupán a pontveszteség nélkül álló Érd áll előtte.

 

– Ha el akarjuk érni a céljainkat, a kötelező győzelmeket meg kell szerezni, még akkor is, ha ez sokszor nem könnyű – mondta Házi László vezetőedző a rakoczifc.hu-nak. – Bízom benne, hogy sikerrel vesszük az újabb akadályt, és három ponttal gazdagabban térhetünk majd haza Hévízről.

 

A Kaposvárban Nagy János eltiltás, Jovánczai Zoltán pedig sérülés miatt hiányzik majd a pályáról. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC