nb1.hu

A PMFC túl az első edzőmeccsén: „A remény hal meg utoljára…”

Pécs – Az új igazolások közül Koller Krisztián a kispadon kezdett.

Az NB III-ra készülő, Márton Gábor vezette PMFC szerdán lejátszotta első nyári előkészületi mérkőzését.A piros-feketék első erőpróbájára Bonyhádon került sor a Tolnai megyei I. osztály aranyérmese ellen. Az új igazolások közül Havasi Dániel kezdett, Koller Krisztián a kispadon várt bevetésre, Fellai József pedig betegség miatt kimaradt még az utazókeretből is – olvasható a pmfc.hu-n.

 

 

Felkészülési mérkőzés

 

Bonyhád VLC–PMFC 1-2 (1-1)

G.:Pfaff (45. – büntetőből), illetve Bodor (3.), Schmidt (59.)

 

PMFC 1.félidő: Sólyom – Kónya K., Krapecz, Fekete, Turi – Hleba – Bodor, Takács, Grabarics, Schmidt – Havasi. Vezetőedző: Márton Gábor.

PMFC 2. félidő: Sólyom (Vekkeli, 73.) – Fekete (Kónya K., 61.), Krapecz, Hleba, Turi – Horvát G. – Kónya D., Kiss P., Koller, Schmidt (Bodor, 61.) – Hadobás. Vezetőedző: Márton Gábor.

 

– Sajnos nem úgy sikerült az első edzőmeccs, ahogy szerettük volna. Nem feltétlenül az eredményre, vagy a játékra gondolok – kezdte értékelését Márton Gábor. – Két sérülés miatt foltozgatnunk kellett a csapaton, így volt, aki többet játszott annál, mint amennyit előzetesen elterveztünk. Ennek ellenére a fiúk remekül megoldották a feladatot. Úgy gondolom, végig stabilak voltunk, míg az ellenfélnek nem volt helyzete. A 11-est inkább hagyjuk, mert az a bohózat kategóriába tartozik. Főleg a második félidőben alakítottunk ki nagyon sok ziccert, amik szokás szerint kimaradtak, de reméljük, hogy ez is rendben lesz, amik igazán szükség lesz rá – mondta a PMFC trénere.

 

Márton Gábor kitért régi-új játékosainkra is, valamint röviden beszélt további erősítési szándékairól.

 

– Más a középpályánk, amikor Koller Krisztián fent van. Nyilván nincs még jó formában, Havasi Dánielnek pedig még szoknia kell a mozgásokat. Fellai József abban a pillanatban játszani fog, amint elhagyja a testét a betegség. A terv szerint már a Bonyhád ellen kezdettük volna. Elsőre rendben volt a csapat, igyekszünk szombatra jobb formába lendülni. A Szekszárd elleni edzőmeccsen nem szeretnénk próbázókat játszatni, de kapcsolatban vagyunk focistákkal. Megvannak a konkrét elképzeléseink, ám nem tudok olyan játékosról beszámolni, aki szombaton már velünk lesz. Ugyanakkor, mint tudjuk, a remény hal meg utoljára – jegyzete meg Márton Gábor.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC