nb1.hu

A PMFC régi-új támadója 693 volt eredményes vörös-feketében

Pécs – Frank csereként beállva szerzett vezetést a Gyula ellen.

 

Frank Richárd, a PMFC 26 esztendős régi-új támadója, aki élvonalbeli múlttal is rendelkezik, múlt szombaton a Várfürdő-Gyulai Termál FC (3-0) elleni hazai bajnoki mérkőzés 67. percében lépett pályára csereként, három minutummal később pedig Károly Bálint keresztpasszából megszerezte önmaga szezonbeli első, míg a PMFC vezető gólját. A pécsi játékos úgy érzi, ezzel átszakadt nála a gát.

 

– Nagyon jó volt végre betalálni. Úgy érzem, ezúttal átszakadt bennem a gát. Nem mintha eddig nem igyekeztem volna gólra törően játszani, csak éppen nem jött ki a lépés. Nehéz volt a hétvégi meccs, az ellenfél nem vállalta fel a nyílt sisakos játékot, nekünk pedig nehezen jött össze az első találat. Nem úgy terveztem, hogy a nyolcadik bajnokimon rúgom meg az első gólomat, de mindenképpen örömteli, hogy most már megvan – mondta el Frank Richárd a pécsi klub honlapjának.

 

FEB: Az egykori újpesti kedvenc nem ülhet le a kispadra

Érdekesség, hogy a pécsi születésű csatár 693 nap után volt ismét eredményes a piros-feketék között a bajnokságban. Legutóbb 2015. május 16-án, a Dunaújváros elleni NB I-es hazai találkozón gurított a hálóba. Mentségére szóljon, hogy a köztes időben sem tétlenkedett, csak akkor nem Pécsen, hanem az NB II-es Vác FC színeiben szerepelt.

 

– Ez a szám még rosszul is hangozhatna, ha folyamatos játék mellett esett volna így. Hétköznap sokat teszek bele a munkába, így várható volt, hogy előbb-utóbb átszakad már az említett gát. Nem volt bennem frusztráció, most azonban már bízom a jobb folytatásban. A stáb még nem vár tőlem óriási csodát. Tudtuk, nagyon sok idő telt el úgy, hogy nem játszottam tétmeccset – folytatta a PMFC támadója.

 

A PMFC játékosa Punnany Massifot szavalt a költészet napján

Frank Richárd számára nem könnyű visszarázódni az éles meccsek kerékvágásába, de mindenképpen jó úton halad. A támadó az NB III-as tavaszi szezonban eddig négyszer a kispadról beszállva igyekezett hozzátenni a csapat eredményességéhez, három alkalommal pedig kezdőként volt nevezve. Így indulna harcba most hétvégén is, amikor a Szekszárdi UFC otthonába látogatnak a mecsekaljaiak a bajnokságban.

 

– Keményen védekező ellenfélre számítok, akik ellen egyáltalán nem lesz egyszerű dolgunk. Mivel viszonylag közel van egymáshoz a két város klubcsapata, a játékosok is ismerik egymást, így biztosan presztízst fognak csinálni a meccsből a sárga-feketék. Szombaton harcolnunk kell majd a pályán, de mindenképpen a győzelemre, illetve az ősszel hazai pályán elszenvedett vereség miatti visszavágására fogunk törekedni – tette hozzá Frank Richárd. 

Frank Richárd gólja | PMFC – Várfürdő-Gyulai Termál FC 3-0 (0-0)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC