nb1.hu

A hétvégén fejezi be a pályafutását a III. Kerület ikonja

Budapest – A másik legkedvesebb csapat ellen lesz a búcsúmeccse.

A Tatabánya elleni mérkőzésen fejezi be a pályafutását a III. Kerület ikonja, Filó Tamás (a képen legelöl). A klub honlapja készített interjút a védővel.

 

„Régóta gondolkodik, de úgy tűnik eldöntötte. Ezek mindig nehéz pillanatok. Valaki, aki kisgyermek kora óta minden nap a futballpályán edz, készül a hétvégére, eldöntötte, hogy befejezi aktív labdarúgó pályafutását.

 

– Mikor kerültél a Kerülethez és mennyit játszottál nálunk?

– 1996. júliusában. 1999-ben távoztam egy fél évre Érdre, de 2000-ben visszajöttem, amikor a csapat elköltözött Csepelre. Egy évig játszottam ott. 2013-ban újra visszajöttem a nevelőegyesületemhez. Az volt az álmom, hogy ha itt kezdtem a labdarúgást, itt is hagyjam abba.

 

– Pályafutásod során milyen csapatokban játszottál és milyen eredményeid vannak?

– Az Eger csapatába igazoltam, ezután a Videoton, majd a Diósgyőr következett. 2003-ban kerültem Tatabányára, ahol bajnokságot nyertünk a másodosztályban. Ezután 3 évig játszottam NB I.-ben a Tatabánya színeiben, ahol csapatkapitány is voltam. Nagyon szívesen emlékszem azokra az évekre. 2007-ben a Budapest Honvédhoz igazoltam, ahol Magyar Kupát nyertem a csapattal, játszottam európai kupamérkőzéseken. Az első osztályban 117 mérkőzést játszottam, 7 gólt szereztem. 2010-től harmadosztályú csapatoknál voltam amíg vissza nem tértem ide.

 

– Milyen további terveid vannak a sporttal illetve a labdarúgással?

– Tanári diplomám van. Általános iskolai testnevelő tanárként dolgozom évek óta. Emellett 3 éve edzősködöm itt és nagyon élvezem a munkát. A klubnál maradok, mint utánpótlás edző, szeretném átadni a fiataloknak a tapasztalataimat.

 

–  A sors akarta így, hogy pont a Tatabánya ellen játsszunk az utolsó fordulóban?

– Talán igen. A pályafutásomban a két legkedvesebb csapat játszik egymással a búcsúmeccsemen. Ez így volt megírva!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC