nb1.hu

A Fradi BL-hőse lett a Salgótarján új vezetőedzője

Salgótarján - Bari Jenő munkájával elégedettek voltak, de nincs licensze.

Bár a vezetők meg voltak elégedve Bari Jenő munkájával, mivel az MLSZ előírásai miatt, az elkövetkezendő időszakban nem ülhet le a kispadra, – ugyanis az NB III-ban történő munkához "A" licence-re van szükség -, új edző után kellett néznie az STC Salgótarjánnak. Menesztése ellenére, remek munkája elismeréseként a jövőben valamilyen szerepkörben számítanak a gárdát az előző tavasz során irányító szakemberre – írja a klub honlapja.

 

A napokban az is eldőlt, ki veheti át a harmadik vonal Keleti-régiójában szereplő alakulat irányítását: az egykori Fradi-kedvenc Zoran Kuntic kezébe került a stafétabot. Az ötvenedik életévét ez év márciusában betöltő egykori csatár, korábban labdarúgóként többek között a szerb Vojvodina mellett a ciprusi AEK Larnacát, a Kecskemétet, a Parmalatot vagy éppen a Vasast és a Videotont is segítette, karrierje legemlékezetesebb időszakát azonban az annak idején a Bajnokok Ligájában a legjobb tizenhat közé jutó Ferencvárosban töltötte.

 

Elhagyja a SZEOLT-t a középpályása – NB3.hu

Tavaly szűk volt a keretük, idén oda figyelnének erre

 


Trénerként korábban megfordult a Fradiban, a Pápában, a Diósgyőrben, a határon túl a Hajduk Kulát is segítette, míg legutóbb a másodosztályú SZEOL-nál vállalt feladatot.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC