nb1.hu

A DPASE-zakó után Pakson megkongatták a vészharangot

Paks – A tolnaiak öt perc alatt kaptak három gólt a Dunaújvárosban.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Dunaújváros kiütéses, 5–0-s győzelmet aratott a Paks II együttese ellen az NB II 3. fordulójában. A kijózanító pofonba beleszaladó tolnaiak mestere, Osztermájer Gábor már tudja mi az, amin változtatnia kell csapatának.

 

– Az első félidőben kiegyenlített játék folyt, a kapuk nem forogtak veszélyben. Mindkét csapat megszervezte a védekezését. Érezhető volt a félidőben, hogy ha bármelyik csapat gólt rúg, akkor nagy előnybe kerülhet, ami a két csapat játékfelfogását illette. A második félidő elején sajnos ezt a gólt mi kaptuk. Ezután bátrabb támadójátékot kellet nyújtanunk és nagy területeket hagytunk az ellenfelünknek. Így a hazai csapatnak adódtak lehetőségei, amit kihasználtak, a végén pedig öt perc alatt kaptunk három gólt, ami a teljes szétesést jelentette. A támadójátékunk egyik félidőben sem volt megfelelő! Hiába játszanak a csapatban, az utánpótlásban jól teljesítő játékosok, súlytalannak, rutintalannak érzem a társaságot a felnőtt szinthez. Nekünk futással, sok mozgással, gyorsasággal kéne kompenzálni ezeket a hiányosságokat, ami tavaly tavasszal meg volt. Azt a szemléletet kell elővenni, és csak akkor lehet esélyünk bárki ellen. Így pedig senki ellen ebben az osztályban! – mondta a Paks II trénere a klub honlapjának adott nyilatkozatában.

 

NB III Közép csoport, 3. forduló

 

Dunaújváros–PAKSI FC II. 5–0 (0–0)

G.: Tóth T. (48.), Király (65., 87.) Dobos (88., 90.)

 

Dunaújváros: Vaszócsik Viktor – Hajdók Gábor, Csendes Péter, Páles Tamás, Ablonczy Gerjén (Abért Bence Zsolt 83′), Csehi Tamás, Dobos Áron, Dorogi Renátó (Kercsó Bence 78′), Tóth Tibor, Blatt Pál, Király Bence (Nyúl Krisztián 86′). Vezetőedző: Dobos Barna

Paksi FC II:Rácz Gergő – Rácz Zsolt, Bagó Patrik, Zachán Péter, Hanol Milán – Kiss Tamás – Fejős Áron, Simon Márk (Steinbach Máté 72′)(Nagy Ádám István 78′), Bognár Dávid, Vlasics Dániel (Kesztyűs Máté 53′) – Balázs Zsolt. Vezetőedző: Osztermájer Gábor

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC