nb1.hu

75 éves lett a PMFC korábbi támadója

Pécs – Török Bálint 140 élvonalbeli meccset játszott a Pécsi Dózsában.

 

Szombaton ünnepelte 75. születésnapját Török Bálint a PMFC korábbi támadója, aki 1961 és 1969 között 140 élvonalbeli meccset játszott a Pécsi Dózsa színeiben.

 

Török Bálint 1941. december 10-én született Szekszárdon. Labdarúgó karrierjét a helyi Petőfiben kezdte, ahol 1957-ben mutatkozott be az akkor harmadosztályú csapatban. 1960-ban tagja volt az Ifjúsági UEFA-tornán aranyérmes válogatottnak. Gyorsaságára és gólérzékenységére hamar szemet vetettek, így a kiváló adottságokkal megáldott támadót Kállai Lipót vezetőedző Pécsre csábította.

 

20 évesen, 1961-ben lett a Pécsi Dózsa SC labdarúgója. Első élvonalbeli találkozóját 1961. szeptember 17-én játszotta az Ózdi Kohász SE vendégeként. Egyes visszaemlékezések szerint Török Bálint lámpalázzal küzdött az első félidőben, de a másodikra ő is lendületbe jött és valósággal úgy lopkodta össze a labdát a hátvédektől. Beadásai is rendre sikerültek, az 5-2-re megnyert bajnokin két gólpasszt adott.

 

Ezek után évekig meghatározó tagja volt a pécsieknek. 1961 és 1969 között, nyolc élvonalbeli szezonon át erősítette a Pécsi Dózsa gárdáját. 140 NB I-es találkozón 30 gólt szerzett a lila-fehérben. Nagy szerepe volt abban is, hogy a pécsi alakulat 1962-ben egészen a Rappan Kupa elődöntőjéig menetelt, ahol csak az olasz AC Padova tudott megálljt parancsolni nekik. A sorozatban három gólt szerzett.

 

 

A Peca becenévre is hallgató Török Bálint fémjelezte csapat 1968. december 15-én 2-0-ra legyőzte a Videotont Székesfehérváron, így a bajnokságot a 6. helyen zárva elnyerte a vidék legjobb csapata címet. A támadó a magyar B-válogatottban összesen tíz alkalommal szerepelt és bekerült az 1968-as mexikóvárosi olimpiára készülő csapat bővebb keretébe is.

 

Szülővárosába hazaérve 1970 és 1974 között a Szekszárdi Dózsa SE csapatában játszott az NB II-ben, illetve az NB I/B-ben, majd a tolnai megyeszékhelyen is fejezte be az aktív labdarúgást. Ezt követően még négy éven keresztül játékos-edző volt az alsóbb osztályú Bogyiszló csapatában.

 

A ma 75. életévét betöltő Török Bálintnak a PMFC ezúton kíván további jó egészséget és nagyon boldog születésnapot!

 

pmfc.hu

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC